Visszapillantás az első ógyallai karácsonyomra

Betlehem a bagotai filiális templomban 2017-ben
Elmúltak a karácsonyi-vízkereszti ünnepek,  amelyeket első ízben töltöttem Ógyallán. Hálás vagyok az Úrnak, hogy nagyon szép, békés karácsonyt engedett megérnem.

Mozgalmas advent

Az adventi időszak nagyon  leterhelt időszak számomra az utóbbi években. A napi feladatokat tetézték a különböző számadások, pályázások lezárásai, új pályázatok beadásai, a karácsonyváró műsorok és alkalmak sokasága. A papi élet alkalmai bővülnek a hajnali misékkel, az egyházközségek népének gyóntatásával, a betegek és idősek látogatásával. Az advent fáradságos, sok munkával eltöltött időszak volt számomra, ahol nagyon időben meg kellett terveznem a napi- és hetirendet. Úgy érzem, hogy az utóbbi évek adventjei nagyon hangosak-zajosak, fesztiválosak a régiókban, s ezek alól nehéz kivonni magunkat. Így már nagyon vártam az ünnepek alatt beálló csendet, a világ lelassulását elhalkulását.
Néhány apróság az advent idejéből:
- Az adventből felejthetetlen az a csütörtök  este, amikor az újgyallai híveket gyóntattuk, a gyóntatás alatt hólepelbe burkolózott az egész táj.

-Sikerült még a  karácsony előtti hét estéin előre megterveznem az ünnepi prédikációk gondolatait, az egész két hétre. Ez annak is köszönhető, hogy advent folyamán elkezdtem az olvasást és gondolkodást a prédikációkhoz. Ez elég sok ünnepek alatti időzavaros stressztől óvott meg.

-Advent negyedik vasárnapjának ebédjét az Idősek otthona lakóival töltöttem, s az ünnepek alatt is kétszer  ünnepeltünk velük szentmisét, jó volt látni, hogy a karácsony énekei miként hoznak örömet arcukra, szívükbe.

 -Nagyon szép volt  az az este, amikor nagymamával  elmentem Komáromba, hogy a Szent András templomból elhozzuk a Betlehemi Lángot Ógyallára.

-Az egész adventi és karácsonyi idő hátterét a hagyományos esztergomi zsolozsma biztosította, amely már papnövendék koromtól fogva szívemhez nőtt.

Karácsony -Vízkereszti ünnepfüzér

Valóságos ünnepfüzér a karácsonyi-vízkereszti időszak, ezt egyszerűen tudomásul kell venni, hiszen mindennek megvan a maga ideje és rendje. Mivel azonban három templomot látok el, minden ünnepi alkalmat meg kell szoroznom hárommal. Így végig eléggé fáradt voltam, s nagyon oda kellett figyelnem az elegendő alvásra.

Éjjeli mise
A karácsony éjjeli misét  Ógyallán az idén közösre  terveztem. Bár látom értelmét annak is, hogy a szlovák és magyar nyelvű hívek külön, saját nyelvükön is megünnepeljék az éjjeli misét,  idén azonban csak egy közös szentmisére futotta erőmből, időmből. Féltem is, vajon eljönnek-e majd a hívek. Sokan eljöttek, először láttam teltházasnak a gyallai templomot. Megmutatkozott, hogy ez a nagyvonalú tér mennyi embert be tud fogadni. Együtt imádkoztunk gyallai hívek: magyarok, szlovákok, cigányok.  Nyolc oldalas éneklap segítette a bekapcsolódást a szentmisébe. A papi imák a római egyház liturgikus anyanyelvén, latinul szóltak. 

Hálaadás
A karácsonyi időszakból nagyon szép volt számomra az év végi hálaadás, külön szlovák és magyar nyelven. Ez az óév végén volt, de szentmise nélkül, igeliturgia és hálaadási litánia. Nagyon meg van az értelme ennek a külön ájtatosságnak.

Karácsony és vízkereszt hétköznapjain
Könyvek társaságában telt ez az idő. Nagyon jólesett olvasni. A csendes és fűtött otthon, jó könyvek társaságában  igazi szellemi megerősödés. Áttanulmányoztam az Esztergomi Obsequiálé-t, a XVI. Benedek pápával készült Utolsó beszélgetéseket, Emmerich Katalin látomásait Szűz Mária életéről, a Károli Biblia szövegével elolvastam  a Kivonulás, Leviták Számok könyvét és a Második törvénykönyvet, a Triumf srdca című könyvet - Fatima üzenetéről. Elovastam két szakcikket is, amelyekkel kiegészítettem doktori dolgozatom bibliográfiáját.

Újév napján Esztergomban
Újév első napján délután az Esztergomi Bazilikába látogattam pihenésképpen. Az újévi esti  bíboros-prímási szentmise nagyon szép volt. A hívek között vettem részt rajta, hiszen délelőtt már három misét celebráltam. Nagyon tetszett a főpásztori homília. A szép orgonaszó is jólesett lelkemnek. Nagyon sok minden eszembe jutott a mise alatt. Kivételes hely ez a bazilika, ez a dombtető...   Milyen jó, hogy ilyen közel lehetek Esztergomhoz...

Vízkereszt
Megérintett Vízkereszt szentmiséje, tömjénillatos, gregorián stílusával, Hála Istennek, Ógyallán is,  Galántához hasonlatosan nagyon jó kántorunk van, akire számíthatunk. A ministránsok is hűséggel szolgáltak az ünnepek alatt.

Újévi hangverseny 
Vízkereszt napján Ógyalla Város szervezésében a galántai Kodály Zoltán Daloskör énekelt templomunkban, karácsonyi kórusénekeket. Az újévi hangversenyre nagyon sokan voltak kíváncsiak. A galántai székhelyű kórus a maga hírnevéhez méltón gyönyörűen énekelt, lélekkel telített daluk megmelegítette szíveinket a zimankós gyallai templomban. A hangverseny gondosan előkészített repertoárja, összekötő szövegei  igényes elökészítésről tanúskodnak. Józsa Mónika karnagy lélekkel  telítetten vezeti a Daloskört s bizonyára komoly érdeme van a színvonalas és lélekkel átjárt éneklés szépségében. Hála és köszönet ezért a gyönyörű vízkereszti délutánért.

Az egész karácsonyt bearanyozta számomra  az Atya Egyszülöttjének dicsősége, aki telve kegyelemmel és igazsággal.  
Köszönet a  Gondviselő Istennek a hívek elfogadásáért is, valamint a karácsonyi látogatóinkért, nemkülönben a rengeteg képeslapért, üzenetért és jókívánságért, amikkel beborítottak híveink az ünnepek és a január elejei névnapom alkalmából.

Az ünnep szépsége, öröme kísérjen bennünket az új esztendőben, s főleg a mi Urunk, aki felragyogott az emberi nemnek! Attila plébános





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

  Támogatókat keresünk a bagotai szent Anna templom szentélyéhez tarozó  alábbi tárgyainak restaurálásához: Érdeklődés a +421 917 350 300 pl...